Barion Pixel

Sport a köbön – mese a Bátor Könyvből

Régesrégen, éppen egy tucat esztendővel ezelőtt számos jóbarátunk összefogott, és együtt megírták, folytatásokban a Bátor Könyvet. A könyv meséiben találkozhattok Danival, aki éppen kórházban fekszik, megismerhetitek családját, és nem utolsósorban Cseppet is, a legeslegkisebb cseppet a tengerben, akiről Dani anyukája mesél a kórházi ágy mellett, hogy színesítse a szürke napokat, és bátorságot adjon kisfiának.

Merüljetek bele könyvünk második fejezetébe, Lackfi János Sport a köbön c. meséjébe,
Amelyben egy csodagól, egy zománcozott kád és egy csőtörés igaz történetét ismerhetjük meg!

— Apafeeej, sajnálhatod, hogy erről lecsúsztál! — kurjantotta Dani papája másnap a kórterembe lépve.

Persze nem egyedül bukkant fel ott, éppenséggel vele volt az egész díszes társaság: a mamája, Anna, no meg a nővére, Zsófi, aki úgy felvág azzal a nyamvadt három évvel, amivel többje van nála, mintha vénebb lenne a vénséges országútnál. Most is ki volt sminkelve, amihez azért Daninak lett volna egy-két sava, vagyis hogy szava, csak hát éppen semmit nem látott belőle. A látásával persze semmi baja, csak éppen sündisznót játszott, és a hátát mutatta a belépők felé. Belül azért eléggé viszketett a kíváncsiságtól, de hát bolond lett volna mutatni.

— Aztán miról? — vetette oda Dani az apukájának mogorván.

— Aaakkora gól volt! — lelkendezett a papája.

— Mekkora? — ült fel egyszeriben elkerekedett szemmel Dani. Aztán rögtön eszébe jutott, hogy ő most alapjában véve sündisznó. — Mindegy, mekkora! Úgysem visztek haza.

Mamája felsóhajtott. Zsófi meg lepittyesztette a száját, és nagylányosan felpislantott a plafonra. Jajj, micsoda kiskölök, egy hisztigép, rémes!

— Na, miféle gól? —bökte ki végül Dani, mert az oldalát már olyan lyukasra kifúrta a kíváncsiság, hogy simán át lehetett volna látni rajta.

— Az Arany Kupán történt — fogott bele lázasan papa, de a láza nem is ment fel igazából, csak ezt így szokás mondani. — Mexikó négy-kettőre lealázta az amcsikat. Az USA elhúzott két góllal, de a kukoricafalók nem vacakoltak, bepakoltak szépen hármat. Ekkor, a hetvenhatodik percben Chicharito a szögletzászlónál próbált kiszabadulni a csapdából, végül Dos Santoshoz került a labda, aki egy az egyben rávezette a kapusra. A kapus, mint egy madárpók, kúszva vetette rá magát a labdára, a mexikói meg bemutatott egy cselt, még egy cselt, a kapus kétségbeesetten fetrengett, egyre kijjebb a kapuból, mintha fel akarná mosni a zöld gyepet. Már vagy négy védő mászott rá Dos Santosra, aki megtolta keresztbe a lasztit, és a felugró amcsik feje felett lehetetlen ül gyönyörűséges mozdulattal a jobb felsőbe emelt Góóóóóól! — rohangászott üvöltözve fel-alá Dani papája.

— Valami gond van? — kukkantott be az ajtón egy kedves nővérke.

— Opp, nem, izé, hát, csókolom a kis kezét! – apuka elvörösödve haptákba vágta magát, mint egy kisdiák, akit rajtakaptak.

A nővérke köszönt, és felkapta Dani teáskancsóját, hogy ne menjen ki üres kézzel. Majd teletölti.

— Mindig az az idétlen foci! — ciccegett Zsófi.

— Tiszta szerencse, hogy az a kislány nincs itt a szobában — csóválta a fejét Dani anyukája, miközben rendbe szedte az ágyat, és szétpakolta a szatyrok tartalmát: üdítők, kekszek, rágcsálnivaIók mindenfelé… A kórterem kezd veszedelmesen hasonlítani egy vegyesboltra, de erre Dani rá se hederített. Ültében ugrándozott a nyikorgó vaságyon, és cingár karjaival hadonászott, hogy góóól, majd összepacsizott apukájával, aztán hirtelen átfogta a térdét, összegombolyodott, mint egy hernyó, és újra a fal felé fordult.

— Ha itt lett volna a kislány, akkor nem üvöltözöm! – fújtatott Dani apukája.

— Na hiszen! – csóválta fejét Anna, az anyuka.

— Ez a focimajomkodás, pfff! nagyképűsködött Zsófi.

— Vigyázz a szádra! – apukáskodott  Tomi, az apuka.

— Hát te meg mit pityeregsz? – fordította meg anyuka a hernyóvá változott sündisznót, akinek arcán kövér könnyek csordogál

—Kisovisl – sziszegte Zsófi, de csak halkam, nem szép dolog egy beteggel kekeckedni.

—Undok liba! – prüszkölte oda neki Dani, mert egy betegnek még a hátában is füle van, nem lehet elótte elég halkan sziszegni. Aztán felemelte a hangját

— Nem is láthatom a gólt, Így még jobban fáj a szívem. Hazamegyek, és kész!

— Ez a baj, kis főnök? — vigyorodott el Tomi apuka – Ide süss!

Elővarázsolta zsebéből internetezős, érintőképernyős mobilját, és a két fiú máris ott csüng a képernyőn, újra és újra végignézi az összefoglalót, és mivel hat gól esett, hát hatszor, illetve sokszor hatszor ordítják a mexikói műsorvezetóvel, hogy Goóoóoóóóól! meg hogy Golászoóoóoóóó!

— Valami gond van? — kukkantott be aggodalmas arccal a nővérke a tizenkilenc és feledik gól- vonyítás után, majd letette a teli kancsó teát, és mosolyogva kiment.

— Szegény Csepp! Úgy látom, a kutya se kíváncsi rá — ült le a mama a szép sima ágy szélére.

— Ez cseppet sem igaz! Persze én nem vagyok kutya… — ugrott oda Zsófi.

—Jövök én is, várjatok! — telepedett melléjük Dani, aki bőven kimeccsezte magát.

— Áááá, mindig a legkisebbet bántják! — üvöltöttCsepp, miközben veszettül pörgött a lefolyó-örvényben. Mindenfelől kisebb-nagyobb cseppek csimpaszkodtak belé, és remegve visítoztak emberi fülnek nem hallható hangon. Csepp szédült, forgott vele a világ, a gyomra is felkavarodott volna, de hát hogyan is lehetne egy vízcseppnek gyomra? A veszettül forgó tölcsér úgy ráncigálta lefelé, az ásító feketeségbe, mintha valaki ezer kézzel kapaszkodna a bokájába. Csenevész, átlátszó izmocskáit megfeszítve megpróbálta kitépni magát a tömegből, s hát, lássatok csodát…

…könnyűcske termetének köszönhetően sikerült felpattannia az örvény tetejére, és most ott hasított peckesen körbe-körbe. Örömében akkorát rikkantott, hogy egy hangya biztos megsüketült volna tőle:

— Hihíjjj, szörfölök!

Az igazat megvallva nem volt egy szörfbajnok, fogalma sem volt, mi fán terem a szörf, egészen eddig a mostani pillanatig. Igaz, a szörf nem is fán terem. És attól, hogy nem próbálta, még tudhat szörfölni valaki… Bárcsak most látná Cseppet az anyukája, milyen büszke lenne rá! Sok idő nem volt a töprengésre, az örvény vészesen zsugorodott. Csepp a kád falára vetődött, és egész kis kocsonyatestében remegve, a zománcra tapadva bámulta, amint a többiek szörcsögve eltűnnek a fekete üregben.

Aztán egy kéz bedugaszolta a kádat, megeresztette a vízcsapot, és minden megtelt ujjongó, strandoló, vadonatúj cseppekkel, akik nem féltek semmitől, halvány segédfogalmuk sem volt róla, milyen borzasztó szakadék tátong alattuk. Csepp gémberedetten kászálódott le a kádfalról, próbált feloldódni a pancsolók tömegében.

— Vettem vizet a kádba, papa! Elzárják délben, csőtörés van az utcában! — hallatszott a halász feleségének hangja. — Ó, de kedves vagy! — tette hozzá ugyanez a hang, és hallatszott, hogy a halász arcán egy puszi csattan.

Csepp fel sem ocsúdott, máris egy átlátszó edényben találta magát. A pohár körpanorámás üvegpalota az asztal közepén, Csepp ennél jobbat nem is kivánhatott volna. Körbekeringte a vadvirágok szárait (ezt a csokrot hozta feleségének a romantikus lelkületű halász), és mindannyiszor talált valami ámulnivalót: légymászkálást, ebédelést, rajzoló unokákat.

Csak a bűz zavarta egy-két nap múltán, zsörtölődött is a többiekkel:

— Sosem tisztálkodtok? Dezodorról nem hallottatok? Bűzlötök, mint a trágyadomb!

Azok sem hagyták annyiban a dolgot, és már majdnem kitört a bunyó, amikor egy kéz felkapta a poharat, és az egész bandát kilöttyintette a szabadba. Csepp egy tüskén kapaszkodott meg, mint valami húzódzkodó rúdon, de egyszer sem tudta felhúzni magát. Hát, vízitornából mindig is fel volt mentve…

— Leszel szíves nem csüngeni és nem csillogni itt nekem? Megvakítasz. Idegesítő! — bökte oda valaki fahangon.

— Ajaj, hova is ugorjak? Bocsánat az udvariatlanságért, most cseppentem ide! A nevem Csepp, ki vagy te, kedves növény? — mutatkozott be lógódzkodó barátunk.

— Tüsi vagyok, fajtámra nézve kaktusz, és cseppet sem kedves.

— Szerintem pedig az vagy, csak még nem próbáltad. Amíg valamit nem próbálunk, fogalmunk sincs, hogy képesek vagyunk-e rá. Pont így voltam a szörfözéssel…

Csepp azonban nem önthette ki bölcsessége teljes tárházát, ugyanis fura dolog történt vele…

Érdekel az első fejezet is, amelyben először találkozhatsz Danival, családjával és Cseppel? Itt megtalálod!

Iratkozz fel!

Tarts velünk a felhők fölé! Iratkozz fel, és mi rendszeresen elküldjük neked legfrissebb témáinkat, cikkeinket, amivel te is tehetsz a lelki egészségedért!

Feliratkozás

Támogass

Támogasd te is, hogy minél több súlyosan és krónikusan beteg gyerek lelki egészségét erősíthessük meg programjainkon!

Támogatás

Ezek is érdekelhetnek

Gyerekkor. Rád is hat. – 1. rész

Többgenerációs drámák és a gyógyulás útjai. Meghatározza-e a gyerekkorunk a felnőttkort? Gyógyíthatnak-e a kapcsolatok, ha korábban sérültünk bennük? Nagy Zsolttal és Bárnai Árpád trénerrel, ifjúsági munkással beszélgetünk.

Filantrópia. Adni jó. – 2. rész

Folytatjuk a segítésről, emberszeretetről szóló adásunkat Tóth Katával és dr. Nemes Jánossal. Szentek-e a segítők? Hogy bírja a családjuk, és milyen áldozatokat kíván a segítő szakma?

Félelem. Üss vagy fuss. – 2. rész

Félj bátran! Al Ghaoui Hesnával és Szécsényi Erzsébettel folytatjuk az egyik legizgalmasabb adásunkat. Lehet edzeni a félelemizmokat? Bevállalni olyan helyzeteket, amikben nincs kontrollunk?

Iratkozz fel!

Iratkozz fel, és mi rendszeresen elküldjük neked legfrissebb cikkeinket a lelki egészségről, a Bátor Tábor életéről és a támogatási lehetőségekről.

Iratkozz fel!